2009/02/01 in
Uncategorized.
Az előadás címében jelzett két fogalom egymás mellett sajnálatos módon csak elméletben létezik. A szakirodalom alig-alig érinti, a gyakorlat pedig nem vesz róla tudomást. Magam többször felhívtam már a figyelmet e fontos, a jövő szempontjából megkerülhetetlen problémára.
Egyre világosabban rajzolódik ki, hogy a 21. század perspektívájában a regionális fejlődés nemcsak a közigazgatás szerkezetét rajzolja át, hanem a gazdaság és a társadalom valamennyi funkcióval bíró területét is.
Világos és egyértelmű, hogy a globális világban a régiók illetve a regionális gondolkodás eligazító pontot jelenthetnek vagyis a globalizáció és a regionalitás nem egymásnak ellentmondó, hanem egymást feltételező és egymást kiegészítő jelenségek.
Előadásomban a regionalitás és az oktatáspolitika kérdéseit vizsgálom kifejezetten magyarországi aspektusból.
Ahogy az ország közelebb kerül az európai szintekhez, úgy megkerülhetetlen az azokhoz való alkalmazkodás is. Azt nem vizsgálom, hogy a regionális fejlődés általában miért lassúbb -véleményem szerint - a szükségesnél, de azt igen, hogy az oktatásban ennek a gondolkodásnak és még inkább a gyakorlatnak az elemei alig fedezhetők föl.
A mai magyar oktatási rendszer rendkívül szétaprózott, egyes részei szinte semmiféle kapcsolódási pontot nem találnak egymáshoz, így még a lokális kapcsolatok is alig érvényesülnek.
Continue reading ‘Regionalitás és oktatáspolitika’
2009/01/01 in
Uncategorized.
Írásom elején szeretném leszögezni, hogy a tanárképzés nem választható el az egész magyar oktatásügy problematikájától. A megoldáshoz való közelítés is csak egy komplex gondolkodás keretében történhet. Egyes területek kiemelése – így a tanárképzésé is – csak didaktikailag lehetséges és engedhető meg.
Miben látom a mai magyar oktatás és benne a pedagógusképzés problémáját?
Több írásomban is kifejtettem, és itt is megismétlem, a pedagógus csak akkor tud megfelelni a hatékony tudásközvetítés alapvető követelményének, ha képes a megfelelő és eredményes módszerek alkalmazására, valamint módszertani kultúrájának folyamatos megújítására.
Ma azonban az iskola egyik legsúlyosabb problémája az, hogy nem vagy csak kevésbé veszi tudomásul a tanulók közötti különbségeket, és ezek kezelésére nem megfelelő eszközrendszert alkalmaz. Konkrétabban fogalmazva, a pedagógusok módszertani felkészültsége, kultúrája – pedagógiai hatékonysága! – nem alkalmazkodik a gyorsan változó körülményekhez. Megelőlegezem az azt a következtetésemet, az iskola pedagógiai, hatékonysági problémáit a tanárképzés megújításával kellene orvosolni, vagyis a tanárképzésben a mainál jóval hangsúlyozottabb, fogalmazhatok így is, kiemelt szerepet kellene kapnia a módszertani képzésnek.
A mai gyakorlatot ismerve megállapíthatjuk, hogy a tanárképzésben a tudományos diszciplínák mellett a módszertan másodlagos szerepet játszik. Nem akarok számokat írni, mert nincs jelentősége, de egy tanár szakos hallgató néhány tucat hospitálási illetve tanítási órával tanári diplomát kap. Tisztázni szeretnék valamit. Felfogásom szerint a módszertani ismeretek oktatásában csak egységben lehet az elmélet és a gyakorlat. Igazgatóként, tanárként tapasztaltam, hogy a rendkívül rövid idejű gyakorlatra érkező hallgatók szinte a minimális módszertani ismeretekkel sem rendelkeznek. A pályakezdő tanárnak a felelősségteljes napi munka mellett kell – fogalmazhatok így is – a „szakmát” megtanulni. Ez önmagában nem is lenne baj, ha közben az iskola nem a teljes pedagógiai értékű munkát várná el. Ez nem az iskola kritikája, hanem a valóság.
Az újra és újra, hol látványosan, hol látensen felvetődő kérdésre a szakirodalom és a gyakorlat is évtizedek óta keresi a megoldást. Igazi áttörés, eredmény azonban nincs. Continue reading ‘Tanárképzés, tanártovábbképzés’